Céges csapatépítés online vagy szabadtéren!

Jelen helyzetben, mikor erősen korlátozott a beltéri gyülekezési lehetőség, a céges csapatépítés online módon, vagy szabadtéren valósulhat meg leginkább. Ám nyakunkon a tél, a hideg egyre inkább korlátozza a szabadtéri csapatépítő játékokat (pl.: városi nyomkereső játék), így kizárásos alapon marad az online tér, ahol együtt tud kikapcsolódni egy nagyobb létszámú csapat.

Szabadulószobás programjaink a Covid-19 előtt

Pedig a nem is olyan távoli „régi szép időkben”, a járvány kitörése előtt, 4 klasszikus szabadulószobával és az abszolút kuriózumnak számító Vetélkedőszobás kvízjátékkal álltunk az érdeklődők rendelkezésére! Egy-egy céges csapatépítőn akár 50-60 fős céget is be tudtak fogadni szobáink. A játékosok számára akár komplett 2,5 órás programot is tudtunk kínálni csapatépítő célra. A játékok közötti szünetben pedig frissítővel, igény szerint akár pizzával is tudtak töltekezni a céges csapatok. De semmi vész, megérkeztek az online szabadulószobák és az online kvíz is!

A csapatépítő programok erősítik a céget

Jó, hogyha a munkatársak kiszakadnak a megszokott közegből, és egy új kontextusban (akár online) találkoznak, nevetnek, kikapcsolódnak. Legyen szó egy közös ebédről, egy feszültséglevezető lézerharcról, vagy egy izgalmas szabadulószobázásról. Melyik jöhet szóba most?! Természetesen a forradalmian új online szabadulószoba vagy élő kvíz!

Céges csapatépítés online szabadulós játékkal

Ahogy fentebb említettem, a koronavírus-járvány miatti korlátozások szűkös mozgásteret biztosítanak arra, hogy kiszakadjunk a tornyosuló gondok közül, és szórakozáshoz juthassunk. A Sweet Escape ennek az áthidalására dolgozta ki az online szabadulójátékait.

Digitális szabadulószobák

Digitális szabadulószoba - Mítoszok nyomán

A játékok a klasszikus szabadulószobák elvén, ugyanakkor a virtuális térben működnek. Így a résztvevők az otthonuk biztonságából tudják élvezni a programot. A digitális szabadulójátékaink eléréséhez csupán egy regisztrációra van szükség, és már lehet is válogatni az ingyenesen elérhető a 60 perces Időmágus vagy a két jutányos árú 90 perces játékunk, a Gladiátor, és a Mítoszok nyomán közül. Egy egyszerű képernyőmegosztással csapatépítő programmá varázsolható potom pénzért.

A digitális küldetésekről bővebben itt olvashattok: Online és digitális szabadulószobák

Hogyan legyünk együtt, ha egyszer otthon kell maradni?

Nincs akadálya annak, hogy csapatként lehessen részt venni ezeken a küldetéseken. Csupán stabil internetkapcsolatra, illetve ahogy írtam az előbb egy képernyőmegosztóval rendelkező videochat programra van szükség. Valamint egy ügyes szervezőre, aki kisebb csapatokat állít össze a játékhoz. Ezek a szabadulószobák is úgy a legélvezhetőbbek, ha 4-6 fő játssza őket egyszerre. Így mindenki szerephez jut, lehetőséget kap kipróbálni az ötleteit, ennek köszönhetően igazán közösségivé válhat ez a virtuális nyomozás. Akár csapatversenyt is lehet belőle szervezni, melyik csapat jut ki hamarabb.

A digitális szabadulószobák itt elérhetőek: Digitális szabadulószobák

Egy különleges csapatélmény: a Live Szabadulószoba

Online webkamerás szabaduló játék - Szabadulószoba LIVE

Ennek a programnak az a sajátossága, hogy itt egy animátort irányíthattok a játék során, aki webkamerán keresztül ér el benneteket, és a játékosok is egymást. Tulajdonképpen ő a csapat szeme és keze ebben a szabadulószobában, de a feladványokat nektek kell megfejtenetek közösen. Ha sikerrel jártok, ki tudjátok szabadítani ezt a szegény, bajbajutott animátort. A javasolt létszám ez esetben is maximum 10 fő, hogy mindenki valóban tartalmasan tudjon kikapcsolódni.

A játékhoz időpontot itt tudtok foglalni: webkamerás szabadulolószoba LIVE

Online kvíz!

Legyen Ön is (mosoly) miiliomos! A tévés vetélkedő mintájára ABCD válaszlehetőségek közül kell a helyesre kattintani! Élőben jelentkezik be kvízmesterünk is, aki kizárólag vidám, műveltségi kérdésektől mentes kérdésekkel záporoz benneteket! Nem tudásodat teszzük próbára, hanem a rekszizmaidat! :-)

Részletek és időpontfoglalás itt: Csapatépítő kvíz - Online Vetélkedőszoba

Csapatépítő nem csak Budapestieknek!

Mivel az online térben nem vagyunk helyhez kötve, így az online céges csapatépítésen könnyedén részt vehet akár vidéki partnerünk, kollégánk is, vagy akár külföldön élő munkatársunk!

Játssz együtt nemzetközi partnereiddel, szabadulószoba angolul!

Az online csapatépítés a határokat is eltörli, pláne, hogy Szabadulószoba Live játékunk igény szerint angol nyelven is elérhető. A szobában nincs magyar felirat, és a feladványok is mind úgy lettek kitalálva, hogy angolul játszhatóak legyenek.

Miért fontos a csapatépítés?

Mindamellett, hogy a munkatársak rengeteg időt töltenek együtt a munkahelyeiken, ritkán lehet esély arra, hogy magánemberként is találkozzanak. Gondoljunk csak a multinacionális vállalatokra, ahol mindenkinek van egy saját „doboza”, ott letölti a maga 8-10 óráját, aztán fáradtan megindul hazafelé. Felmerülhet a kérdés, miért lehet fontos a csapatépítés, és hogy a dolgozók jobban megismerjék egymást?

A legkézenfekvőbb válasz az, hogy ez nagyban elősegíti a közös munkát. Ha az emberek ismerik egymás erősségeit illetve gyengeségeit, ez támpontot ad arra, hogyan menedzseljék a teendőket, hogyan kezeljenek felmerülő konfliktusokat. Emellett szerepe lehet a burnout-szindróma elkerülésében is, ugyanis ezeken az alkalmakon a dolgozók feltöltődhetnek egy stresszoldó élmény résztvevőiként, kiragadjuk őket a mindennapok "favágó" életmódból, ha csak egy órácskára is. Egy cég által finanszírozott program megerősítheti a munkavállalókat abban, hogy a vezetőik elismerik a munkájukat, és számít a személyes jelenlétük. A rendszeres közös élmények egy erős alapot képezhetnek, melyre bátran lehet támaszkodni a hétköznapok nehézségei között.

Visszajelzések

A fenti online programjaink már sokszor megmérettetek számtalan cég által, és rendre pozitív visszaigazolást kaptunk arról, hogy több 100 km távolságról is tud működni a csapatépítés, és nagyszerű közös élményhez lehet jutni.

Lépj velünk (nem csak online) kapcsolatba ;-)

Amennyiben felkeltettük érdeklődésed, és szívesen lepnéd meg kollégáidat, keress minket bizalommal!

Jönnek az ünnepek, ajándékozz élményt – Digitális és Live szabadulós játék ajándékkártya formában

Digitális szabadulós játék Ajándékkártya

Ugyanúgy, mint a klasszikus szabadulószobáink, a digitális szabadulószoba játékélménye is egy nagyon jó ajándékötlet. A kinyomtatható ajándékkártya kényelmesen otthonról megrendelhető, és egy nyomtatás után már a kezedben is van, akár fizikálisan is átadható. De természetesen személyesen is megvásárolható a 1096 Ernő utca 36 cím alatti szabadulószoba bázisunkon, vagy akár postai úton tudjuk házhoz küldeni.
Ajándékkártya megrendelés: Digitális szabadulós játék ajándékkártya

Mindenki vigyázzon magára!

Sweet Escape

Megosztás