Családi programok az Orczy Kertben

Családi programok az Orczy parkban

Két gazdagon felszerelt játszótér!

A főbejárattól nem messze szemben található a kisebbik játszótér mely a kisebb gyermekek, illetve egy kis sétányira a nagy tornyos játszótér, mely a nagyobb gyerkőcök számára nyújt sok-sok élményt. A környék talán legjobban felszerelt játszóterei, mászási lehetőségekkel, nagy csúszdákkal, hintákkal megáldva, és a szülők örömére sok-sok paddal, ahol a szabadulószobáink végeztével folytatódhat a családi program.

Jól felszerelt árnyas játszóterek az Orczy parkban

Nagy tornyos, nagy csúszdás játszótér az Orczy Kertben

Csónakázó tó

A kis játszótér szomszédságban egy nagyon hangulatos tó áll, melynek egészen le lehet sétálni a partjára, hogy szinte  kéznyújtásnyira lehessünk a kacsáktól, bár azok már nagyon megszokták a légkört, és olykor messze kimerészkednek a tóból. A kacsaetetés állandó program a tó körül.

A park honlapján még fent van, hogy csónakbérlési lehetőség is van, de személyes utánjárásom alkalmával fény derült rá, hogy a tó alacsony vízszintje miatt jelenleg nincs rá lehetőség, esetleg majd a közeljövőben tervezett kotrás után.

Csónakázó tó kacsákkal az Orczy Parkban

Tolvaj a Varázserdőben - kincskereső játék

A csodálatosan felújított park minket is megihletett, és egy izgalmas csapat-park-kaland játékot készítettünk. Célja egy tartalmas másfél órás szabadtéri időtöltés, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A játék során a kincskereső térképpel a kezünkben fedezhetjük fel a park látványosságait, miközben egy tolvaj kilétét kell kinyomoznunk. Családok, szerelmes párok, iskolai osztályok, táboroztatók számára is kiváló program, akár 20-30 főre. Időpontfoglalás nélkül, forró csokizással! Bővebben itt olvashatsz Tolvaj a Varázserdőben című kincskereső játékunkról.

Tolvaj a Varázserdőben - kincskereső játék kicsiknek és nagyoknak

Piknikezés a nagy mezőn

Hatalmas rét terül el az Orczy park közepén, mely körülbelül 3 focipályányi füves terület. Kiváló helyszín tollasozni, frizbizni, sárkányt eregetni. A hatalmas fák alatt pedig árnyas piknikezésre is sort keríthetünk.

Hatalmas zöld mező a szabadtéri családi kikapcsolódásokért az Orczy Parkban

Kalandpark

A mező melletti erdős részen, ahol régebben jó kis erdei futópálya volt (ezt az egyet azért sajnálom, hogy megszűnt), továbbra is üzemel az Orczy Kalandpark, mely amúgy stratégiai partnerünk és sok közös osztálykirándulós programot szerveztünk már a gyerekek és az osztályfőnökök nagy örömére.

Lovarda

A park végébe egy jó nagy lovarda is épült, mely szintén további érdekességként színesíti az Orczy kert programlehetőségeit. Lovaglási lehetőségek is vannak, de pusztán az állatok megfigyelése is érdekes lehet a városi gyerkőcök számára. Bővebb infót itt találsz: Ludovika lovaglás

Tágas lovarda és lovaglás az Orczy Kertben

Uszoda

Az Orczy parkban úszni is lehet, egy 8 sávos 25 méteres medencében, de egy tanmedence is van a kisebbek számára, melegebb víz-hőmérséklettel. A belépők kialakításakor (két órás intervallum)alapvetően tényleg csak az úszókra gondoltak, tehát itt strandolni, wellnesszelni (egy gőzkabin, és szauna azért benne van az árban), napozni nem lehet. Bővebb infót itt találsz: Ludovika uszoda

Sportpályák

A labda szerelmeseinek is kedvez a park, hiszen focipálya és kosárpálya is épült, szép nagy méretekkel.

Családi sportolási lehetőségek az Orczy Parkban

Jéghoki pálya

A focipályák és a szabadtéri fitnesz részleg között egy kuriózumot is találhatunk, méghozzá egy téli-nyári jéghoki pályát.

Száraz jéghoki pálya az Orczy Kertben

Kültéri fitnesz park

Nagyon népszerű az Orczy kert szabadtéri konditerembe is, számtalan erősítő gép kínál lehetőséget a testedzés legkülönbözőbb fajtáinak gyakorlására.

Szabadtéri kondipark az Orczy Parkban

Futó pálya

Térdkímélő, gumiborítással fedett nagyjából 600 méteres futópálya veszi körbe a sportpályákat és a nagy játszóteret a futás szerelmeseinek.

Gumiborítású futópálya az Orczy Kertben

Mosdó

A parkban őrszolgálat üzemel, és megfelelő módon karbantartott mosdó épületek. Kutyát nem engednek be a parkba, mely alapvetően 08-22:00 óra között látogatható szabadon a lakosság részére.

Elérhetőségek

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Egyetemi Campus
Központi szám: +36 (1) 432-9000
Postacím: 1441 Budapest, Pf.: 60
Cím: 1083 Budapest, Ludovika tér 2.
nke@uni-nke.hu

Saját tapasztalat

Mint az Orczy kert rendszeres látogatója egyértelműen kijelenthető, hogy csodálatos lett az Orczy Kert, és mindig remek helyszín egy hétvégi családi program állomásaként. Az, hogy melyik program illik hozzánk az a résztvevők habitusán múlik, de a Kincskereső játékot semmiképp se hagyjátok ki, hiszen az remek kikapcsolódást nyújt az egész családnak! :-)

Megosztás