Levél a fogtündértől

Nálatok is hagy emléket a fogtündér éjszaka, amikor gyermeketek szájából kipottyan egy tejfogacska? Szerintem minden szülő számára felejthetetlen az az első alkalom, amikor a tenyerében tartja az apró, gyöngyszerű fogat, majd megpillantja gyermeke foghíjas mosolyát, akinek szájából már kandikál kifelé az új, felnőtt fog. Vicces, egyúttal egy kicsit szomorú jele is annak, hogy a baba kezd felnőni!

Fogtündér oklevél (ha sietsz a levél alján a sablon :-)

Az én gyermekem még mindig hisz a fogtündérben, pedig már túl vagyunk egy-két kipottyant fogacskán. Én személy szerint a fogtündéreket és a fogtündér-hagyományokat szórakoztató dolognak tartom. Pedig amikor a fogtündér érkezése először esedékessé vált, őszintén szólva fogalmam sem volt, hol kezdjem. Teljesen kétségbe voltam esve. Azon kaptam magam, hogy őrülten guglizok egy ingyenes, nyomtatható fogtündér levél után, és üzentem az összes barátomnak, írják meg,  hol találok letölthető fogtündér oklevelet a neten. Böngésztem az oldalakat, kattintottam erre-arra, kutattam a képek között, de sehol sem találtam igazán megoldást a problémámra. Teljesen tanácstalan voltam.

Nehogy csalódott legyen a gyerek!

Arra gondoltam milyen csalódott lesz a gyerek, ha a fogacskája helyett nem talál valami emléket. Mivel elmúltam 40, már régen nem jött látogatóba hozzám a fogtündér. Nem tudtam, hogy manapság milyen árfolyamon „dolgozik”, és úgy tűnt, hogy mindenkinek, akit megkérdeztem, más a véleménye. Mivel jobban szeretem a kézzelfogható dolgokat, így addig ügyeskedtem, amíg nem találtam egy fogtündér levélmintát.

Segít a fogtündér

Olyan ez, mint egy íratlan átvonulási rítus a kisgyermekek számára. Szegénykék küzdenek az első tejfog elvesztésének fájdalmas élményével, de egy fogtündér segítségével, és az azt követő jutalommal azonban ez a rossz érzés egycsapásra elmúlhat. Hogy megnyugtasd kisgyermeked ebben a helyzetben, ismertesd meg a fogtündér legendájával.

Letölthető magyar fogtündér oklevél kincskereső kalózzal a Sweet Escape szabadulószobától

Használd ki a fogtündért

Tanítsd meg arra is, hogy a fogtündér nem ad jutalmat a szuvas fogakért, titokban azt is figyeli, hogy minden nap szorgalmasan mos-e fogat, vagy nagyobb jutalom jár a tisztább fogakért. Ha felkészíted a fogtündér látogatására, talán kevésbé lesz drámai ez a változás, mellyel családi hagyományt is teremthetsz, de akár saját fogtündérjátékot is kitalálhatsz, hogy megakadályod frusztrált legyen, és varázslatosabbá tedd a gyermekkorát, miközben megtanítod a fogászati ​​​​higiénia fontosságára. A fogtündér okleveleket pedig tegyétek ki a szoba falára, hogy emlékeztesse a kicsit új, képzeletbeli barátjára.

Honnan származik a fogtündér?

A fogtündér történetét és mítoszát számos kultúrára és hagyományra vezethetjük vissza. Ennek a gyermekkori mítosznak létezik középkorra visszanyúló, francia és skandináv verziója is.

A legenda szerint az európaiak a középkorban azt hitték, hogy a boszorkány megátkozhat valakit a fogaihoz hozzájutva, ezért fontos volt a tejfogak helyes megsemmisítése. A fogakat lenyelték, betemették vagy elégették. A fogtündér-mítosz a 18. századi Franciaországban kezdte felvenni hagyományos tündérmese jellegzetességeit, melyek kialakulásán biztosan nyomot hagyott a La Bonne Petite Souris, egy esti mese, mely egy tündér különös történetét meséli el, aki egérré változik, hogy segítsen egy jó királynőnek legyőzni a gonosz királyt. Az egér titokban elbújik a gonosz király párnája alatt, és úgy győzi le, hogy kiüti a fogát.

Miért hagy pénzt a fogtündér a párna alatt? 

A fogak pénzérmére cserélésének ötlete Skandináviából származik. A vikingek fizettek a gyerekeknek az elvesztett fogért. A fogakat nyakláncon hordták szerencsetalizmánként a csatában. Míg a fogak pénzérmékre cserélésének ötlete gyorsan elterjedt Európa többi részén, egy harcos, sisakos viking elég távol áll a fogakat gyűjtögető tündér képétől. A „fogtündér” első publikált említése a Chicago Tribune egyik cikkében található, 1908-ban. Ebben a cikkben a szerző, Lillian Brown olyan javaslatot adott az újdonsült szülőknek, amelyek segítenek rávenni a gyerekeket, hogy megszabaduljanak mozgolódó tejfogaiktól. A megoldás egy „fogtündér” volt, aki egy kis ajándékot, 5 centet hagyott nekik a párnájuk alatt minden egyes elvesztett fogért.

A fogtündér első említése után gyorsan része lett a populáris kultúrának, és azóta a felnőtté válás elengedhetetlen részévé vált. ‍

Hogyan működik? Mit csinálj?

Kérd meg a gyermeket, hogy hagyja a fogát egy kis edényben vagy egy kispárnán az ágya mellett (mivel a párna alól kiszedni a fogat, miközben a gyermek alszik, eléggé lehetetlen vállalkozás). Amikor már jó mélyen alszik, cseréld ki nyugodtan a fogat egy fogtündér oklevélre.

Nyomtasd ki előre az ingyenesen letölthető fogtündér levelet, hogy azon a napon, amikor váratlanul kiesik egy fog, ne kelljen attól tartani, hogy a fogtündér elfelejt jönni! 

Mi van akkor, ha a gyerek lenyelte a fogat?

Ne essetek pánikba! Egy fogtündér mindent tud, és átlát mindenen. Tisztában van vele hova került a fog. Ilyen esetben is jár a fogtündér oklevél a kisgyereknek.

Fogtündér oklevelet keresel?

Töltsd le az ingyenes fogtündér-tanúsítványt, és nyomtasd ki, ezzel a hivatalos fogtündér-jelentéssel is megajándékozhatod gyermekedet, hogy igazán emlékezetessé tedd az eseményt.

Kimaradt a fogtündér?

Mi a teendő, ha a Fogtündér elfelejti meglátogatni a gyereket, vagy csak most hallottatok róla előszőr? Semmi gond, ha elfelejtetted kicserélni a fogacskát oklevélre, amíg reggel készülődik, gyorsan nyomtass ki egyet, tedd a bejárati ajtóra, és mond azt például, hogy a család cicája, vagy macskája miatt nem mert bemenni a gyerekszobába a tündér, de az ajándékot azért otthagyta neki. De ha pedig már túl vagytok egy-két kipottyant fogacskán, és a fogtündér nem aktivizálta még magát nyugtasd meg gyermekedet, hogy valószínűleg felébresztette, és elijesztette, még ha nem is emlékszik, hogy ezt tette. A fogtündérek pici, és ijedős lények, így akár az is előfordulhatott, hogy kifogyott a pénzéből, és aznap este visszajön. Légy kreatív :-)

Ajándékozd meg kis hősödet egy élményprogrammal!

budapesti családi szabadtéri kincskereső játékok a Sweet Escape szabadulószobától

Ha egy közös hétvégi programot kerestek és szívesen merültök el a fantázia világában, hangulatos budapesti szabadtéri kincskereső játékainkat Nektek találtuk ki :-) Kihívásokkal teli kincsvadászatot kívánunk másfél órás szabadtéri nyomozós programjainkon!

Családi kincskereső játék már 5 éves kortól

 

Ingyenesen letölthető magyar fogtündér oklevél

Töltsd le innen pdf formátumban: Kinyomtatható fogtündér oklevél

Töltsd le innen jpg formátumban: Fogtündér oklevél kép

Ingyenesen letölthető magyar fogtündér oklevél mely azonnal nyomtatható a Sweet Escape szabadulószobától

Megosztás